KGFB
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás
A KGFB, mint mozaikszó a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás rövidített neve. Ezzel a biztosítással minden hatósági forgalmi engedéllyel ellátott gépjármű és segédmotor üzembentartójának – aki lehet a tulajdonos vagy a forgalmi engedélyben bejegyzett természetes/jogi személy – rendelkeznie kell. A biztosításra vonatkozó szabályokat törvény rögzíti, szolgáltatása egységes és minden biztosítóra kötelező.
A KGFB szerződés megkötése és díjainak térítése
A szerződő félnek a szerződéskötés pillanatától kötelessége érvényben tartani biztosítását. Tehát köteleses vagyunk a díjat abban az esetben is befizetni, ha erről nem kapunk külön felszólítást vagy értesítést a biztosítónktól. Az első díj befizetésére egységesen minden biztosító a szerződéskötés pillanatától számított 60 nap türelmi időt határoz meg.
A kockázatviselés kezdetének dátuma számít mindig az évforduló napjának. A biztosítási időszak 1 év, ez idő alatt kötelező díjfizetéssel fenntartani a szerződést. Ez a szerződés az évfordulót követően 1 évvel automatikusan meghosszabbodik, viszont az évforduló lejárta előtt 50 nappal a biztosító tájékoztatást küld nekünk a következő éves díj mértékéről és az aktuális bonus fokozatunkról.
Amennyiben meglévő szerződésünket szeretnénk felmondani, akkor nyilatkozatunkat az évforduló napját megelőző 30. napig kell közölni a biztosítóval, ugyanis ennek hiányában új szerződés nem köthető. Ebben az esetben a meglévő szerződésünk automatikusan meghosszabbodik a biztosító által közölt díjjal.
Évforduló előtt (legalább 60 nappal) vagy a biztosító tájékoztatásának kézhezvételekor érdemes átnézni a piaci lehetőségeket, mivel ezek a díjak évről évre változhatnak. Ezekben az esetekben érdemes igénybe venni egy pénzügyi tanácsadó szakértő segítségét, hogy vizsgálja felül a meglévő szerződésünket, hiszen biztosítónként nagy díjeltérések lehetnek és több tízezer forintos tételeket is megspórolhatunk.
Bonus-malus rendszer és annak működése
Ez a rendszer alapvetően kettő elv alapján jött létre. Egyrészt jutalmazza a kármentes vezetőket, tehát bonus besorolásuk értékét pozitív irányba növeli, így jó besorolásuknak köszönhetően különböző kedvezményekre lehetnek jogosultak. Másik oldalról kedvezményt von el a károkozóktól, tehát a malus besorolásuk értékét negatív irányba csökkenti és pótdíj megfizetésére kötelezi őket. Az első biztosítás megkötésekor az üzembentartó szerződése alapdíjas (A00) osztályba kerül besorolásra. A bonus fokozatok üzembentartóhoz kötöttek, B1-től B10-ig terjedhetnek, míg a malus fokozatok M1-től M4-ig.
A bonus fokozat kármentesség esetén évről évre emelkedik, azonban ez nem jelenti automatikusan azt, hogy a korábbi időszakra vonatkozó biztosítás díja a következő időszakra arányosan csökken.
Minden évben érdemes felülvizsgálni, hogy vajon a legjobb lehetőséget választottuk-e ki. Írjon nekünk és tanácsadó Kollégáink segítenek kiválasztani az Ön bonus-malus besorolása szerinti legjobb gépjármű biztosítást.
Milyen egyéb kérdések merülhetnek fel a biztosítást illetően?
„Kinek kell fizetnie a biztosítás?”
A biztosítási díj rendszeres fizetéséről a jármű üzembentartójának kell gondoskodni
„Mikor vagyok kötelezett a biztosítás megkötésére?”
A szerződés megkötésére abban az esetben köteles, amennyiben:
- gépjármű tulajdonjogát megszerzi
- forgalmi engedélyben bejegyzett üzembentartóvá válik
- évfordulóra felmondta előző biztosítási szerződését
- forgalomból kivont gépjárművét visszahelyezteti a forgalomba
- előző biztosítási szerződését díj-nemfizetéssel vagy közös megegyezéssel megszűntette
„Mi a KFGB lényege?”
Közúti baleset eseményének bekövetkeztekor – amennyiben a balesetet mi okoztuk – a kötelező biztosításunk megtéríti a károsult sofőr költségeit.
„Milyen okból kifolyólag szünhet meg a kötelező biztosításom?”
A KGFB megszűnésének lehetséges okai az alábbiak lehetnek:
- Érdekmúlás: Az érdekmúlás tényét az üzembentartónak írásban kell közölnie a biztosítóval és be kell mutatnia az azt igazoló dokumentumokat is. Ennek tipikus esete a gépjármű adás-vétele, vagy forgalomból történő kivonása.
- Szerződés évfordulóra történő felmondása
- Díj-nemfizetés
- Közös megegyezés
„Mi a különbség a KGFB és a Casco között?”

