SZEMÉLYI KÖLCSÖNÖK
Személyi kölcsön és minden, amit tudni érdemes
Váratlan események, nem várt kiadások bármikor előfordulhatnak életünk során. Ezen alkalmak során gyakran felmerül egy nagyobb volumenű kiadás, amelyre nem készültünk fel vagy egyáltalán nem tartalékoltunk. Lehetséges ugyanakkor, hogy rendelkezünk megtakarítással, azonban azt a gondosan félretett összeget nem szeretnénk felhasználni, hiszen az egy másik célt szolgál majd a jövőben. Mit tudunk tenni ebben az esetben? Ilyenkor kerül kiválasztásra sok esetben a személyi kölcsön, mint pénzügyi termék. Azonban érdemes jól döntenünk, hiszen minden egyes konstrukció esetében igen eltérő feltételekkel találkozhatunk.
Miért pont a személyi kölcsönt válasszuk?
Ha abba a helyzetbe kerültünk, hogy nincs meg a szükséges anyagi forrásunk az aktuálisan felmerülő kiadásunk rendezésére, a személyi kölcsön hatékonyan tud segíteni benne. Mindenekelőtt az egyik legnagyobb előnye a szabad felhasználhatóság. Murphy törvénye szerint, ami elromolhat, az el is romlik. Közhelyes lehet, de sajnos van igazságtartalma. Legyen szó a bojlerről, az autószerelőről, egy elromlott hűtőről vagy egy gyors felújításról a lakáson, bármelyikre igénybe vehetjük a személyi kölcsönt. A banknak nem az a fontos, hogy mire használjuk fel a kölcsön összegét, hanem csupán az, hogy megfelelően visszafizetésre kerüljön.
Ingatlanfedezetet sem kell bevonni, így nem kockáztatjuk a család egyik legfontosabb anyagi javát. Amit elvárnak az a jövedelmi fedezet.
Ma már – a legtöbb bank esetében – csupán pár nap kell ahhoz, hogy a sikeres hitelbírálatot követően az igényelt összeg folyósításra kerüljön.
Sokszor gondoljuk azt, hogy a személyi kölcsön „drága” és sokat kell visszafizetni. A kedvező kamatkörnyezet alakulásának köszönhetően, ezen pénzügyi termékek esetében is van, hogy beszélhetünk akár 10% alatti kamatozásról. Sok múlik a THM (Teljes Hiteldíj Mutató) mutatón, amely segít összehasonlítani az egyes ajánlatokat.
Mik az igénylés feltételei?
A személyi kölcsön igénylése során is szükséges több felételnek megfelelnünk. Első sorban megnézik azt a bankok, hogy milyen hitelképességgel rendelkezünk. Ez részben törvényi feltételeken és az adott bank előírásai alapján történik meg.
A leggyakoribb szempontok:
- Minimum és maximum életkor
- Érvényes azonosító okmányok megléte
- Bankszámla feletti rendelkezés
- Aktuális tartozások felülvizsgálata (KHR lista lekérdezés)
- Megfelelő munkaviszony megléte és elvárt jövedelem mértéke
- Állandó lakhely igazolás
Jövedelmünk megvizsgálása esetén a bankok mindig kérnek jövedelmigazolást (legfeljebb 30 napos). Anélkül nem folyósítanak kölcsönt, csak és kizárólag ingatlan- vagy tárgyi fedezetre. Havonta befolyó jövedelmünk minimálisan elvárt mértékéről mindig az adott bank dönt a saját szabályai és az igényelt összeg tükrében.
Jövedelmünket tekintve három fő szempont számít:
- Milyen típusú a jövedelmünk és milyen tevékenységből származik? (pl.: munkabér, vállalkozói jövedelem, nyugdíj)
- Mekkora százalékban számítja be a bank a meghatározott jövedelmet?
- Elsődleges vagy másodlagos forrású a jövedelmünk?
Mikor nem jutunk tovább ezen a szűrőn? Amennyiben nem tudjuk igazolni jövedelmünket, vagy csupán kiegészítő (másodlagos) jövedelemmel – mint például GYES, GYED, családi pótlék, ösztöndíj, ingatlan bérbeadása – rendelkezünk, akkor nem vagyunk jogosultak személyi kölcsönre.
Önállóan másodlagos jövedelem sosem kerül elfogadásra, viszont, ha jövedelemigazolásunk mellé csatoljuk a másodlagos bevételi forrásainkat hitelesítő dokumentumokat, akkor már nagyon jó esélyekkel indulhatunk.
A másodlagos jövedelem elfogadásáról szóló szabályok bankonként eltérőek.
A törlesztőrészlet meghatározásánál a bankok a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) szerint kalkulálnak. Mind az igénylő, mind pedig a pénzintézet szempontjából előnyös megoldás ez, hiszen a bank akkora törlesztőrészletet engedélyez a számodra, amelyet biztosan fogsz tudni fizetni, így mind a két fél előnyösen vesz részt a konstrukcióban.
Az MNB szabályozásának értelmében, amennyiben az igénylő jövedelme nem haladja meg a havi nettó 500.000 Forintot, úgy a törlesztőrészlet sem haladhatja meg befolyó nettó jövedelem 50%-át. Amennyiben az igénylő havi nettó jövedelme 500.000 Forint felett van, akkor a befolyó nettó jövedelem 60%-át nem haladhatja meg a törlesztőrészlet.
Miként zajlik az elbírálása a személyi kölcsön igénylésének?
A hitelbírálat mindig egy kulcskérdés, hiszen ez befolyásolja az igénylő számára folyósított összeget, azaz mennyi pénzt is kapunk a számlánkra. Kettő oldalról vizsgálják meg a hitelképességünket. Egyfelől megnézik, hogy mekkora mértékű a jövedelmünk, amit természetesen igazolni is tudunk. Itt akkor vagyunk jó helyzetben, ha ez az összeg minél nagyobb. Másik oldalról megnézik a havi kiadásainkat is, hogy mekkora mértékű kötelezettségeink vannak. Itt akkor leszünk előnyös pozícióban, ha ez az összeg minél kevesebb. Ezen lépéseket követően könnyen eldönthető, hogy mekkora az az összeg, amit megkaphatunk. Tehát, minél több a bevételünk és minél alacsonyabb a kiadásunk, annál több hitelre leszünk jogosultak.
Egyre viszont fontos figyelni! Szem előtt tartják azt is, hogy jelenleg vagy korábban voltak-e gondjaink adósságaink rendezésével, azaz mennyire voltunk „problémás” adósók.
Milyen időtartamra vehetjük fel a személyi kölcsönt?
A személyi kölcsönök futamidejének megválasztása az igénylő feladata. Szabadon eldönthetjük, hogy mennyi ideig szeretnénk törleszteni kölcsönünket. Nagyon változó periódusokat választanak az emberek. A leghosszabb futamidő, amelyre személyi kölcsönt felvehetünk az maximum 120 hónap, azaz 10 év.
Lehet adóstársat megjelölni?
Ahogy más hitelek esetében, a személyi kölcsönnél is pozitív előbírálatot segítő döntés az, ha bevonunk egy adóstársat. A jövedelemvizsgálaton ő is ugyanúgy átesik, mint az igénylő, továbbá hozzájárulhat ezzel a kölcsönösszeg mértékének megnöveléséhez. Csupán egyetlen egy hátránya van annak, ha bevonunk egy adóstársat, a hitelbírálat kicsivel tovább fog tartani.
Hogyan indítható el az igénylés folyamat?
Első lépésben – miután biztosan elhatároztuk, hogy szeretnénk kölcsönhöz folyamodni – össze kell gyűjteni a szükséges dokumentumokat. Ide tartoznak az érvényes okmányok, a jövedelemigazolás és a bankszámlakivonat. Egyéb esetben elkérhetik tőlünk a társadalombiztosítási igazolványt, az őstermelői igazolványt vagy vállalkozásunk előző évi mérlegét.
Második a lépésben, a kiválasztott banknál – melyben előnyös, ha kikéred egy független pénzügyi tanácsadó szakvéleményét – le kell adnunk a fent említett dokumentumokat és a bank meg is kezdi a bírálat folyamatát.
Ezeket a lépéseket, valamint a sikeres bírálatot követően egy ajánlatot fogunk kapni a pénzintézettől, amely egy meghatározott összegre, kamatra és futamidőre fog szólni. Amennyiben ez megfelelő, akkor az ajánlat elfogadását követően, rövid időn belül megérkezik a számlánkra az összeg. Ha nem megfelelő az ajánlat, akkor tovább kell kutatnunk a bankok ajánlatai között.
Lehetnek kizáró okok?
Bizonyos tényezők hiánya, vagy adott esetben megléte sajnos lehet kizáró tényező.
Nézzük a leggyakoribbakat:
- Megfelelő jövedelemigazolás hiánya
- Negatív adóslistán való szereplés (KHR lista)
- Igazolható munkaviszony időtartamának alacsony mértéke
- Túl alacsony vagy túl magas életkor
- Bejelentett lakcím hiánya (vannak intézmények, ahol csak a tartózkodási hely igazolására van szükség)
- Lejárt okmányok

